Hírek - Önkormányzati hírek

Szuhakálló 700 év - 2017.06.10

A település fennállásának 700 éves évfordulója alkalmából szervezett rendezvénysorozat második napja számos eseményt tartogatott az érdeklődők számára.

A nap a Sajómenti Népművészeti Egyesület és Simkó Fanni helyi bőrdíszműves kiállításával vette kezdetét 10.00 órakor.

Azt követően került sor, a Szuhakálló 700 évének tiszteletére - Jaskó Péter sajógalgóci polgármester, fafaragó által - készített Emlékfa avatására a Községháza előtti parkban.
Demeter Zoltán országgyűlési képviselő ünnepi köszöntőjében a helyi közösségek összefogásának erejét, szükségességét hangsúlyozta; Dávid István polgármester a történelmi múlt tiszteletét, annak jövő teremtő mivoltát emelte ki, míg Dr. Herczeg Tibor címzetes főjegyző - az ünnepséget követő fogadáson - a falvakban élők büszkeségtudatának fontosságára hívta fel a figyelmet.

A délutáni szórakoztató programok között, kézműves foglalkozások várták a gyerekeket; az óvodások és iskolások műsorát az Ildi Rider zenekar követte. A nap sztárvendégének Takács Nikolasnak a koncertjét, a közben eleredő eső sem tudta megakadályozni.

Szuhakálló község Önkormányzata méltó keretek között köszöntötte a 700 éves települést.

Isten éltessen Szuhakálló!

A képek forrása a kolorline.hu és a Sajómente Facebook oldala.

Az ünnepségsorozatról a KVTV és a BRTV által készített összefoglaló megtekinthető a Galériában, a Videók között.













2017.06.11. (forrás: HT)