Hírek - Intézmények hírei

Tavaszváró kacsingató - Beiskolázási nyílt nap

Gárdonyi Géza Tagiskola
Március 23-án a leendő első osztályosok egy része látogatott el a Gárdonyiba , szüleik kíséretében.

A vendégeknek Dr. Herczegné Ruszkai Edit tagintézmény-vezető mutatta be az iskolát.

Ezt követően egy komplex foglalkozáson vehettek részt a gyerekek az 1-2. osztályban, "Itt a nyuszi, hol a nyuszi?" címmel.
A tavaszváró dalok, játékok éneklése után játékos informatika, majd nép táncház várta a kicsiket. A délelőttöt ügyes kezek szorgoskodása zárta, a kézműves foglalkozáson.

Az iskolaválasztás a gyermek életében az első felelős döntés, melyet a szülőnek kell meghoznia. Döntésük megkönnyítése érdekében szerveztük a nyílt napot, hogy személyes tapasztalatokat, benyomásokat szerezzenek a Gárdonyiban folyó oktató-nevelő munkáról. A tagiskola családias, közvetlen légkörben várja a diákokat, kínálva mindazokat a lehetőségeket, melyeket egy a kis létszámú csoportokban folyó oktatás-nevelésben részesülő gyermekek élvezhetnek.

A 2018/2019-es tanévben is vár a Gárdonyi minden Szuhakállóban lakó és a környező településeken élő kisdiákot.

A beiratkozással kapcsolatos tudnivalók a www.pollackiskola.hu honlapon olvashatók.

A beiskolázással kapcsolatos fontosabb tudnivalók, az intézményünk életéről, oktatási-nevelési tevékenységéről, mindennapjainkról, további információkat szerezhetnek
a Gárdonyi Géza Tagiskola Facebook oldalán; és a www.amiiskolank.hu oldalon.